Nálunk járt gyorsteszten: LG K42

Az utóbbi időben az LG készülékeinek volt lehetőségük bizonyítani, mivel előzőleg a szárnyas fejvadász (LG Wing) járt nálunk, most pedig a low-end kategóriában versenyző K42-es modell volt a rovat vendége. Ugyan szeptemberben jelent meg ez a mobil, de valahogy elkerülte a figyelmemet ez az eszköz, de most a látóterembe került, így örömmel csaptam le a lehetőségre, hogy kicsit közelebbről is megismerkedhessek vele.

Nálunk járt gyorsteszten: LG Wing

A tavalyi évben az LG megjelent termékei közül két modell volt, amit igazán vártam és reméltem, hogy lesz is lehetőségem őket kipróbálni. Az egyik az LG Velvet, míg a másik az LG Wing névre keresztelt mobilok voltak. A Velvet igazán jó konstrukció lett, azonban (eltekintve a csomagolás puritánságától) túl vastagon fogott a ceruza az ár képzéskor és egy tetszetős készülék sorsát pecsételték meg ezzel. Lássuk hát, hogy mit sikerült kihozni az igazán formabontó dizájnnal rendelkező LG Wing-ből.

Nálunk járt gyorsteszten: LG K61

Kicsit félve vettem kézbe ismét egy LG készüléket, hiszen a legutóbbi alany az LG K51S nem szerepelt valami fényesen. A gyártó mobiljai mostanság nem remekelnek, viszont szükség lenne rá, ha még versenyképesek szeretnének maradni a jelenlegi piacon. Lássuk, hogy sikerült-e megmenteni a K61-esnek az LG becsületét.

Nálunk járt gyorsteszten: LG K51S

Lehetőségem adódott kipróbálni az LG egyik újabb típusát, mely finoman szólva nem a csúcskategóriás eszközök közé tartozik. Azonban tudjuk, hogy viszonylag olcsón is hozzájuthatunk megfelelően felszerelt eszközhöz, ráadásul kellemes meglepetés volt számomra a legutóbbi nem high-end tesztalany tudása. Viszont ennél az eszköznél sajnos csak meglepetésről beszélhetünk, kellemes élményről aligha.

1 2