Hírek

Megvan a hivatalos időpont, hogy mikor láthatjuk először az iPhone 12 modelleket

Ugyan a szeptemberi eseményen az Apple bemutatott jó pár készüléket és újdonságot, azonban az iPhone 12-es készülékek megjelenése még váratott magára. Viszont most már biztosan tudhatjuk azt, hogy pontosan mikor is fog debütálni az iPhone 12-es széria.

Az Apple stílusosan a “Hi, Speed.” jelmondattal fémjelezte az október 13.-ai eseményt, melyet, ha lefordítunk így hangzik: helló sebesség. Ezzel a jelmondattal utalhatnak az új A14-es chipre, illetve arra is, hogy több modell is 5G képes lesz. Ugyan az idei év vírushelyzete miatt csúsztak a bemutatóval, mivel több alkatrész beszerzése esetében is komoly akadályokba ütköztek (emiatt nem lesz 120Hz-es képfrissítés), de szerencsére egyéb téren bőven kapunk majd fejlesztéseket. Arról nem is beszélve, hogy nem kevesebb, mint négy készülékről is lehull a lepel az esemény keretein belül.

Néhány nappal ezelőtt már találkozhattunk kiszivárogtatott árakkal az új mobilok kapcsán. Nem mondhatjuk azt, hogy nagyon túlzóak lennének a számok a tavalyi árcédulákhoz képest, mindazonáltal számításba kell vennünk azt is, hogy nem csak a fülhallgatót fogjuk hiányolni, hanem állítólag a töltő adapter is kimaradhat a csomagolásból. Ez azért mondhatjuk, hogy eléggé kicsinyes lenne a gyártótól. Kíváncsian várjuk a leleplezést!

Forrás: Apple

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s