Árulkodó képek a Samsung Galaxy Z Flip 5 G verziójáról

A Samsung ismét egy nagy dobásra készül, hiszen felbukkant a kínai telekommunikációs hivatalos oldalán (TENAA) az SM-F7070 modellszámú eszköz, ami több mint valószínű, hogy a Samsung legújabb Galaxy Z Flip 5G képes készüléke.

Az összehajtott formájában zsebbarátnak mondható készülék AMOLED kijelzőjének mérete teljesen felnyitott állapotban 6,7″-os és a felbontása 1080 x 2636 pixel. A megjelenítő panel egységét pedig kizárólag a 12 MP-es selfie kamera töri meg.

A mobil hátlapján helyet kapott egy 12, illetve egy 10 MP-es objektív valamint a másodlagos 112 x 300-as felbontással rendelkező, 1,05″-os AMOLED kijelző. Az akkumulátor is két részből tevődik össze, megtalálható benne egy 2,500 és egy 704 mAh-es egység.

Amennyiben a további paramétereket vizsgáljuk, kapunk 8 GB RAM-ot valamint egy Snapdragon 865+ típusú processzort. Az Android 10-es operációs rendszer pedig bőven elfér a 256 GB-os belső tárhelyen és így az sem fájó pont, hogy a telefon nem bővíthető miscroSD kártyával. Az ujjlenyomat leolvasó pedig a készülékház oldalára került. Az eszköz megjelenése előreláthatóan augusztus elejére datálható, amit nagy érdeklődés övez, így mi is kíváncsian várjuk a bemutatót.

Forrás: PlayfulDroid

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s