Lefújták az év legnagyobb technológiai vásárát!

Az MWC (Mobile World Congress) több évtizedes múltjában, még nem volt arra példa, hogy lemondták volna a rendezvényt.
Sajnos most ez is bekövetkezett, így a négynapos barcelonai esemény elmarad.

A rendezvényen való részvételt a nagyobb cégek (pl.:BT, Facebook, LG, Nokia, Sony, Vodafone) sorra lemondták a koronavírus jelentette kockázatok miatt.
A hírt a GSMA szervezésű esemény részéről John Hoffman erősítette meg.

A konferenciát február végén tervezték Barcelonában, ahol több ezer kiállító vett volna részt, egy hatalmas megközelítőleg 120 ezer négyzetméteres kiállítóterületre.
Ez magának a városnak is hatalmas csapás, hiszen a lemondása az eseménynek súlyos százmillió eurós kieséssel jár.
Azonban az egészségügyi miniszter Salvador Illa, nyugalomra intette az embereket, miszerint aggodalomra semmi ok és bízzanak a spanyol egészségügyben.
Az esemény törlése csupán óvintézkedés, hiszen felkészültek az esetleges járványra, azonban az egészségügyi kockázatokat is figyelembe kell venni.

Forrás: BBC